fbpx

A HR szakmáért táncolunk

1024 643 bapadmin

Az elmúlt másfél év mindnyájunknak sok kihívást, nehézséget, az életünk számos területének átértékelését hozta el. Most kicsit arra szeretnénk visszaemlékezni, miért lehetünk hálásak. Hiszen nekünk, a HR szakmában számos okunk van büszkének lenni. 

A világunk fenekestül felfordult, munkahelyek szűntek meg, több ezer dolgozót bocsátottak el, óriási átszervezésekre volt szükség. És mi, Önökkel együtt a HR szakmában ennek a közepében voltunk. Támogattuk a kollégákat, az ügyfeleket, egymást, a sokszor hálátlan feladatok ellenére is.

És mostanra azt mondhatjuk, talán túl vagyunk ezen az időszakon. 

Megcsináltuk a Jerusalema tánckihívást

Végtelenül hálásak vagyunk, mert mi magunk, az összes kollégánkkal és az összes ügyfelünkkel együtt vészeltük át az elmúlt időszakot. 

A Jerusalema tánckihívás hozzánk is elért, hangulata és mondanivalója magával ragadott minket is. 

A kihívás egy afrikai törzstől származik, s azért indult, hogy megmutassák, miben rejlik a boldogság egyszerűsége. Hogy az élet szép, még a világjárvány idején is. Még akkor is, ha semmid nincs, vagy sokat vesztettél. 

A HR szakma is megérdemli, hogy kalapot emeljünk előtte.
Ezért, és egy könnyebb, szebb jövőért táncoltunk mi is.

Innen már csak optimistán, előre! 

Bízunk benne, hogy a kollégáink produkciója mosolyt csal az Ön arcára is. 

Author

bapadmin

All stories by: bapadmin