fbpx

Wellbeing programok koronavíruson innen és túl

1024 819 bapadmin

Több, mint egy év telt el azóta, hogy az életünk gyökeresen megváltozott. Valóban mindenki a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy az egészség a legnagyobb kincsünk. Mi volt a ti első reakciótok cégként ebben a helyzetben? Át kellett alakítanotok a szolgáltatásokat, folyamatokat? 

Burget Péter: Az első reakciónk pár nap tanácstalanság után az volt, hogy rögtön elemeztük, milyen szolgáltatásaink kerültek veszélybe. Melyek azok a területek, amiket érzékenyen érint az új helyzet és teszteltük, hogy a bevételi forrásaink közül mik azok, amik változatlanul jól teljesíthetnek. A kollégák megnyugtatása volt a másik lépés, és az a gondolat, hogy nekünk most kiemelt szerepünk van az ügyfeleinkkel. Tudunk nekik segíteni abban, hogy jobb fizikai állapotba kerüljenek, erősebb legyen az immunrendszerük és felkészültebben várják az új helyzet okozta kihívásokat.

A szolgáltatási folyamatot azonnal az online térbe vittük és a személyes konzultációk helyett azonnal skype-os változatra tértünk át.  

Hogy tudtátok átsegíteni ezen az időszakon a meglévő ügyfeleket? 

Burget Péter: Abban az első perctől kezdve biztosak voltunk, hogy a járvány alapvetően a nem megfelelően működő immunrendszer problémája. Egy jó állapotban lévő szervezet, egy erős immunrendszer sokkal hatékonyabban veszi fel a harcot bármilyen fertőzéssel szemben. Az Immunrendszer helyreállítása című kiskönyvet pár nap után adtuk ki és széles körben terjesztettük ingyen. Ügyfeleinkkel megértettük, hogy soha sem volt aktuálisabb az életmódváltás, a helyes táplálkozás. Önmagában az, hogy volt kivel megbeszélniük a helyzetet és kaptak reményt annak kezelésére, lelkileg is sokat jelentett nekik.

A tűzoltás után jöhetett a saját wellbeing rendszer újragondolása

Mik a tapasztalataitok, a vírushelyzet miatt előtérbe került az egészség szerepe a munkahelyen, vagy a cégek  annyira nehéz helyzetbe kerültek, hogy az ilyen programok inkább háttérbe kerültek?

Burget Péter: Az első riadalmat követően a legfontosabb minden cégnél a túlélés volt. Hogyan tudnak kigazdálkodni béreket, hogy megy majd a termelés, hogyan alakulnak a piaci viszonyok. Ilyenkor az életbenmaradás a cél és ez érthető is. Aztán ahogy kicsit hozzászoktunk a helyzethez, egyre inkább előtérbe került a vállalatok legfőbb értéke, az ember. A cégek egy része nagyon okosan elkezdett foglalkozni az egészséggel, a járvány megelőzését támogató egészség programokkal, lelki és stresszkezeléssel. Persze ez azoknál fordult elő, akik képesek voltak valamennyire tartani a piaci működésüket. Ott, ahol a bevételek töredékükre estek, a mindennapi költségek kitermelése vitte el a figyelmet. Most az év elején elkezdődött egy újabb nekifutás a wellbeing programoknak, vannak érdeklődők, értik, hogy az embereknek segítségre van szükségük, tudásra és felkészülésre, hogy a jövőben jobb fizikai állapotban legyenek egy hasonló helyzetben.

Milyen lehetőségeik vannak a cégeknek a home office alatt, ha szeretnének odafigyelni a kollégák jól létére, egészségére?

Burget Péter: Ez szerintem nem home office specifikus. Persze a home office újabb kihívásokat hoz. Amikor bent vagyunk az irodában, akkor jobban szem előtt vagyunk. Könnyebben veszünk részt munkahelyi programokban, lehet tolni a wellbeinget. Otthon ez lehet, hogy kiesik. Kevesebb mozgás, több ülés, rendszertelenebb táplálkozás, több nasi. A home officnál ezekre különösen kell figyelni. Számukra online programjaink vannak, olyan tréningek, amiket otthon lehet végezni, tanulni és csinálni. A lényeg az, hogy akarjunk nekik segíteni, adjunk nekik feladatokat és kontrolláljuk, hogy figyelnek-e magukra egyáltalán.

Mit hozhat a jövő?

Valószínűleg a legtöbb munkahely végleg átalakult, sok helyen marad majd a home office lehetősége, a nagyobb terek, közösségek szeparálása. Hogy látod, milyen hatással lesz mindez hosszú távon a munkavállalók egészségére, hatékonyságára mind mentális, mind fizikai szinten? 

Burget Péter: Az igazi home office nem kell, hogy még jobban lerombolja a munkavállaló fizikai, mentális egészségét. Sőt! Egy nagyfokú szabadságot és lehetőséget ad a személyre szabott helyes életmód kialakításában. A kényszer szülte home office sok problémát hordozhat. Rendszertelen munkaidő, étkezés, még kevesebb mozgás, alig valamilyen élő emberi kommunikáció, gépeken keresztül történő interakciók és sorolhatnám. Az USA-ban ma a halálozás 75%-ban az ülőmunkára és az abból fakadó egészségügyi problémákra vezethető vissza. A home office nem egy szabadság, ami alatt egy kicsit dolgozgatni is kell. Az a munka egy ma még speciális változata. Az, hogy egészségesen élünk, az a saját felelősségünk. Ebben a munkáltató értelmes programokkal, tudással nagyon sokat tehet. Be kell vonni az otthoniakat is a wellbeing programokba, persze online, home office-osan. Ehhez is készíttettünk egy ingyenes letölthető kiskönyvet. Munkahelyi jól-lét otthon címmel.

Végezetül mi az, amit most javasolsz a cégek számára az egészségmegőrzés érdekében, mire lehet készülni a következő időszakban? És hogyan tudjátok mindebben támogatni őket? 

Burget Péter: A vállalat legfőbb értéke a benne dolgozó ember. Egy cég állapota, hatékonysága és termelékenysége nem lehet magasabb, mint a benne dolgozók fizikai, mentális és érzelmi állapotának átlaga. Az ember fizikai állapotába, egészségébe fektetett pénz sokszorosan megtérül. Nem véletlen, hogy a Starbucks többet költ wellbeingre és az emberek jól-léti és egészség programjaira, mint kávé beszerzésre. Alapszinten kell kezdeni. Fel kell mérni, hogy hogy vannak a dolgozók, milyen a fizikai, mentális állapotuk, mennyire stresszesek, milyen az életmódjuk, táplálkozásuk, mozognak, vagy sem. Ez az audit nagyon beszédes. Kiértékelése után lehet megmondani, hogy milyen irányba érdemes elkezdeni először egy kicsit tanítani a munkatársakat, majd egyszerű programokkal segíteni nekik az életmódváltásban. Meg fogja érni nagyon, ezt látjuk számos cégnél, ahol elkezdtük!

További információ a wellbeing programokról: www.wellbeingprogram.hu 

Author

bapadmin

All stories by: bapadmin