fbpx

4240 élelmiszercsomaggal támogattuk az Élelmiszerbank munkáját

beck and partners adomány jótékonyság
1024 1024 bapadmin

A kitartó fejvadászaink, és az ő sikerüket támogató csapatunk összehangolt munkájának eredményeképp idén ismét fejlődni, növekedni tudtunk.

Alapítónk, Beck Zsolt az évet áttekintve így fogalmaz: „Néha meglepődtem, hogy a kollégáim hogyan találtak annyi új munkatársat Önöknek, hogy az akár lehetetlennek tűnő feladatokat is sikerrel megoldották. Ez a csapatmunka. Kellettek hozzá Önök is, akik a csapat szerves részeként ugyanúgy látták azt, amit mindnyájan. Hogy csakis megfelelő hozzáállással, gyorsasággal és versenyképes ajánlatokkal lehet ma eredményt elérni a toborzás területén – és még így is izzadságos. Nélkülözhetetlenek hozzá a kollégáim, akik ismét emberfeletti kitartásukról tettek tanúbizonyságot.

A közös, kemény munkának meglett az eredménye: novemberig több, mint 330 pozíció talált gazdára, mi pedig céges növekedést értünk el. Ezt a növekedést – hagyományosan – valamiképpen megosztjuk, hogy a környezetünk, a közösségünk is részesüljön belőle. Idén az Élelmiszerbankkal működtünk együtt, akiktől összesen 265 db karácsonyi süteményválogatást vásároltunk. Ezzel összesen 4240 élelmiszercsomag finanszírozását tettük lehetővé az Élelmiszerbank számára.

Mivel a megbízóinkkal együtt vált lehetővé ez az akció, ezért ők lettek a süteménycsomagok birtokosai: ünnepi ajándék gyanánt átadtuk számukra. Ilyen módon köszönjük meg minden megbízónknak, partnerünknek a belénk fektetett bizalmukat és támogatásukat. Emellett ezzel szeretnénk nekik boldog, békés, nyugodt ünnepi időszakot kívánni!

Beck Zsolt alapítónk egyúttal a jövőre vonatkozó jókívánságait is megfogalmazta az akció kapcsán. „Azt kívánom magunknak 2022-re, hogy kicsit simuljanak a dolgok, egyéni és szervezeti szinten is javuljon az alkalmazkodó képességünk. Több önzetlen segítséget, mert ráfér a világunkra. És persze, hogy legyünk sikeresek jövőre is, mert azt hiszem, tényleg mind megérdemeljük! És akkor többet tudunk segíteni is!

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog, sikerekben gazdag új évet kívánunk!

Author

bapadmin

All stories by: bapadmin